Március 17.
Elmondhatatlanul rosszul érzem magam, megállás nélkül szorongok. Nem tudom, mitől, de iszonyat az egész. Nem tudom, miért szorongok és rettegek folyamatosan. Mintha lenne egy igazi nagy szörny, aki megrögzötten gonosz, és engem akar. Mindenféle paranoid gondolataim vannak, olyan az egész néha, mintha én őrülnék meg saját magamtól.
Ez a valami tényleg kegyetlen szörny, minduntalan azt mondja nekem, hogy értéktelen vagyok, nem érek semmit, mindenre, amit csinálok, ez a szabály vonatkozik, satöbbi.
Arra számítottam, hogy lesz valami értelme a végén. Kiderül, miért éltem, kiderül egyszerűen minden. Meglesz. Hogy nem kell felnőni, hanem valaki gondoskodik rólam, a karjaiba vesz, és kiderül minden, kiderül, hogy volt értelme. Márminthogy azon túl, hogy az ember gyereket szül, lesz értelme valaminek. Minden kiderül, és vicces lesz. Kedves és vicces. Ettől függetlenül, ami bennem körvonalazódik, az egy kurva nagy káosz. Hogy nincs értelme semminek sem.
A teljes cikkhez kattints IDE!
