„Örülsz az új anyukádnak, kérdezi Apa, ahogy az ép elméjűek szoktak beszélgetni, fantasztikus egy nő, és végigsimítja a haját. Részemről befejeztem a beszélgetést, mondja Apa, többé anyukádról nem beszélhetsz és kérdezgethetsz, olyan lett, mint a nővéred, ugye emlékszel rá, mi történt akkor a szíjjal, ez is olyan lesz.”

A Csomáéknál töltött rettenetes idő után már nem tudok szórakozni menni, mert félek, hogy alkoholt fogok inni, ahogyan ott füveztem. És mert félek a sok embertől, akik egy szórakozóhelyen mind ott vannak. Nagyon rettenetes ez, hogy nem merek már a Kartácsba odamenni. Rögtön az a rémkép jelenik meg előttem, ha odamegyek, kisebbrendűségi érzésem lesz, hogy ők mennyire jók, szépek és sokkal jobbak nálam és akkor ki leszek zárva valamiből, de valójában meg sem adtam nekik az esélyt, hogy mindez ne így legyen.

„Nagyon sok barátomban csalódtam mostanában. Én írok, meg hívom őket, aki nem reagál, az le van szarva, azt nem keresem tovább, és nem idegesítem magam azon, hogy ő miért nem keres engem.” – Czapáry Veronika könyvéből ajánlunk részletet A Jelenkor Kiadónak köszönhetően.

„Elmondhatatlanul rosszul érzem magam, megállás nélkül szorongok. Nem tudom, mitől, de iszonyat az egész. Nem tudom, miért szorongok és rettegek folyamatosan. Mintha lenne egy igazi nagy szörny, aki megrögzötten gonosz, és engem akar. Mindenféle paranoid gondolataim vannak, olyan az egész néha, mintha én őrülnék meg saját magamtól.”