MIÉRT "Final Show?"
A Final Show nevű sorozatomat a macskasziluettek, mint rituális álarcok, maszkok jelképei ihlették. A rituális álarcok és maszkok az átalakulás és a szimbolikus jelentésének hordozói. A maszk és a macska: hasonló vizuális és kulturális funkciókat látnak el. A maszkokat az emberiség története során számos célra használták – vallási szertartásokban, színházban, harcban és rituálék során. Régen ezeket a maszkokat varázsláskor, ünnepi alkalmakkor vagy törvénykezéshez használták az emberek, és az egyik jelentése az egyetemesség, az objektivitás, amely túlmutat az egyén jellemén.
Farsankor is megjegelt, mint felszabadító aktus, hogy a másik bőrébe bújhattunk. Ezzel együtt a maszk, az a Perszónát is jelenti, egy álarcot, amelyen keresztül kapcsolódunk a világhoz. Ez ezért valójában egy absztrakt valóság, amely az élet különböző színterein jelenik meg. A macskák sziluettjei hasonlóan működnek vizuális jelként: árnyékszerű formájuk titokzatosságot sugall, gyakran egy másik dimenzióra, világra is utalhat.

A maszkok és a macskák a rejtőzködés és az identitásváltás eszközei is lehetnek. Különösen a fekete macskák sziluettjei sok kultúrában mágikus jelentést kapnak, én ezt is feldolgoztam jelenleg. Ezért is jelenítettem meg az első sorozatban csak fekete-fehér képként a cicákat, mert ez a negatív kontraszt kap jelentést a „Final Show” sorozatban, mint különleges jelentés.
Ezenkívül számos kultúrában kötötték már össze a macskákat a maszkokkal.
- Egyiptomban a macskákat szentként tisztelték, és a Bastet istennőt gyakran macskafejű maszkban ábrázolták.
- Japánban a kabuki színházban a macskadémonokat (bakeneko) maszkokkal jelenítették meg.
- Európában a karneváli és boszorkánymaszkok gyakran macskaszerű formákat öltenek.
Add meg itt a címsor szövegét
A monotípia eljárással készített macskaábrázolások különleges módon kapcsolódnak egymáshoz, mert az eljárás egyedi, megismételhetetlen képeket hoz létre, miközben a macska maga is a titokzatosság, a mozgás és a múló pillanatok megtestesítője.
Mi a monotípia?
A monotípia egy olyan sokszorosító grafikai eljárás, amelynek különlegessége, hogy minden nyomat egyedi, és nem lehet pontosan ugyanazt az alkotást újra elkészíteni. A technika során egy sima, nem nedvszívó felületre (például üvegre, fémre vagy akril lapra) festéket vagy tintát visznek fel, majd erre rányomják a papírt, így hozva létre a nyomatot. A monotípia egyik legizgalmasabb jellemzője, hogy a nyomat készítése során spontán hatások, finom árnyalatok és textúrák jönnek létre, amelyeket más grafikai eljárásokkal nehéz reprodukálni.
- Egyedi nyomat: Nem lehet teljesen azonos példányokat készíteni, mivel a festék a nyomás során egyedi módon oszlik el.
- Szabad és kísérletező jelleg: Mivel nincs szükség bonyolult vésési vagy marási folyamatokra, a művész szabadon jelen időben alakíthatja a kompozíciót.
- Gyors technika: A festék vagy tinta gyorsan szárad, ezért az alkotási folyamat rövidebb, mint a rézkarcnál vagy fametszetnél.
A sziluettek és az elmosódott formák kapcsolata
A monotípia egyik jellegzetessége, hogy az eredmény gyakran kissé elmosódott, álomszerű hatást kelt. A macskák mozgás közben sokszor csak árnyékként suhannak el, mintha a tér és idő határán léteznének. Egy monotípiával készült macskagrafika ezt a lebegő, megfoghatatlan érzést képes visszaadni, konzerválni – a kép nem teljesen éles, nem merev, hanem élő és dinamikus, mégis egy egy pillanatkép rögzítéseként figyelhető meg.
Kapcsolódás a rejtőzködésben, mint rituális álarc
Bár minden monotípia egyedi, a technika sajátosságai miatt egy sorozaton belül a nyomatok mégis rokonságot mutathatnak, sorozatként működhetnek. Egy macskasziluett apró variációkkal, de hasonló formában újra és újra felbukkanhat, a macska más idősíkokban, más perspektívákból tűnhet fel. Ez a repetitív, mégis mindig eltérő megjelenés szimbolikusan összeköti a képeket, mintha egy macska mozdulatait több dimenzióban rögzítették volna.
A monotípia és a macskák közös nevezőre hozhatók: mindkettő az átmenetiség, a változás és a pillanatnyi benyomások művészete, ahol az egyszeri megjelenés ugyanúgy kapcsolódik az előzőhöz és a következőhöz, ahogyan a macska mozgása is egy folyamatos, mégis szaggatott áramlás része.
A címet Harry Styles – Sign of the Times című dala adta, amelyben az elvágyódásról beszél, és ezzel egyidőben a halálról, és nekem ez összefügg az örökkévalóságnak konzervált sziluettekkel.
Mivel minden üvegékszer kollekciómhoz és képemhez írok versek is, készítettem egy rövid videót is ennek a dalnak a feldolgozásával.
A “FINAL SHOW” verse:
Tudod a legjobb ruhádat is felvehetted volna,
a napsütétes délutánhoz, amikor
kimegyünk, végre elmegyünk,
tudod olyankor minden kiderül,
de ez mindegy, mert végre elmegyünk,
tavaszi szél fúj, vagy nyári, teljesen mindegy,
mert elmegyünk.
Gyere itt van a végső felvonás,
nem tudod már kivárni,
hogy hova rohanunk,
ennél jobb már nem is történhetne velünk,
mindent itthagyunk.
Ki kell jutni végre a
szódával és rozmaringgal rakott szobából.
Hirtelen kinyílik
mintha mindent megbeszéltünk volna,
mert ez a final show,
Remélem a legjobb ruhádat vetted fel.
Üdvözöllek a végső felvonásban,
tudtam, hogy a legjobb ruhádat vetted fel,
a csomagok,
ma vége lesz.